Mikor hajlandók az elinflált ötforintosokat ki-, az ötvenezreseket pedig bevezetni? – tette fel az írásbeli választ igénylő kérdést Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője a jegybank elnökének, aki pénteken válaszolt a kérdésre.
Az európai gazdasági kihívásokról írt cikket Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora a Project Syndicate-n. Ebben a kontinens előtt sorakozó kihívásokra hívja fel a figyelmet, külön kiemelve a kelet-közép-európai térséget, amely véleménye szerint támogathatja Európa kilábalását. Kiemeli, hogy Lengyelország az egy főre jutó GDP-ben megelőzte Görögországot és Portugáliát, és olyan országok, mint Románia, a következő öt évben hasonló mérföldkövet fognak elérni. Magyarországról azonban vegyes képet festett.
„Nem hiszem azt, hogy érdemes egy kötelező kamarai rendszerben olyan kamarát fenntartani, ahol a felmérések szerint a tagok 80-90 százaléka nem veszi igénybe a kamarai szolgáltatásokat” - így válaszolt Matolcsy György a parlamentben a kötelező kamarai tagságot firtató kérdésre. A Telex beszámolója szerint az MNB-elnök Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének is odaszúrt.
Nagy Márton gazdasági miniszter és Matolcsy György jegybankelnök megbeszélésén eldöntötték, hogy a korábbi nézeteltéréseket hátrahagyva, rendszeres konzultációval és közös munkával elősegítik a fenntartható gazdasági növekedést, ami pozitív hatással lesz az ország gazdaságára - számolt be az Infostart.
Szakmai egyeztetés keretében találkozott Matolcsy György jegybankelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – közölte közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
Magyarország kormánya úgy döntött, hogy további konzultációra visszaküldi a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, miután szerdai ülésén megvitatta azt - jelentette csütörtökön a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Nem világos egyelőre, hogy mi lesz a törvény sorsa, de a Bloomberg értesülése alapján valószínűnek látszik, hogy a jegybanki függetlenség körüli aggályok eloszlatása céljából a kormány újragondolja a törvénymódosítást.
A jegybank függetlensége mellett kiálló írást tett közzé a Magyar Nemzeti Bank honlapján Horváth Bianka, a Monetáris Tanács korábbi tagja, Matolcsy György jegybankelnök jelenlegi tanácsadója. Horváth az írásban erős üzeneteket fogalmaz meg: szerinte a kormányzat mind a kommunikációjával, mind a gazdaságpolitikai intézkedéseivel csorbítja a jegybanki függetlenséget, ami rövid távon hátráltatja az infláció elleni harcot, hosszú távon károsan hat a növekedésre is.
Alapvetően a magyar kormány és a jegybank közötti ellentét felerősödése áll a forint elmúlt időszakban látott gyengülése mögött, az ugyanis elbizonytalanítja a befektetőket - olvasható a Reuters hírügynökség elemzésében, amely azok után született, hogy a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama megközelítette a 400-as szintet.
A Magyar Nemzeti Bank közleményben cáfolja, hogy megromlott volna a kapcsolt Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök között.
A forint egyéves mélypontra gyengült az euróhoz képest, a 396 feletti tartományokat is megjárta az árfolyam, amely tükrözi a piacok aggodalmát a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti egyre nagyobb feszültség miatt. A befektetők a jegybanki függetlenség sérülésétől tartanak, mivel a kormány növelné az MNB-hez tartozó alapítványok feletti felügyeleti jogköreit. Az elhúzódó feszültséget a piacok aggasztó fejleménynek tartják.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen. Ezt azután mondta, hogy Matolcsy György MNB-elnök a jegybank elleni támadásokról beszélt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter reagált Matolcsy György csütörtöki kijelentéseire, amelyeket a jegybank elnöke a a BÉT Legek díjátadón tett és amelyben erősen kritizálta Nagyot, aki korábban az MNB alelnöke volt.
Idén is megrendezésre került a BÉT Legek díjátadó, amely során elismerésben részesültek a tőkepiac elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplői. A gálán többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Virág Barnabás, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is beszédet mondott.
Ma tartották a BÉT Legek díjátadót, amelyen többek között Matolcsy György jegybankelnök is megszólalt. A jegybankelnök növekedésre fókuszáló előadása során kemény szavakkal illette a kormány gazdaságpolitikáját.
A jövőben már csak Virág Barnabás és Kandrács Csaba alelnökök helyettesíthetik Matolcsy György MNB-elnököt távollétében. Ezzel Patai Mihály újabb jogkörét veszítette el, miután a hírek szerint konfliktusba került a jegybank vezetőjével, akinek korábban bizalmi embere volt.
"Mindent a maga idejében. Amíg szükség van a munkámra és bírom a Miniszterelnök úr bizalmát, végzem a feladatom, ahogy tettem az elmúlt évtizedben is" – így reagált az atv.hu-nak Varga Mihály arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök felkérte-e akár informálisan az MNB elnökének.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.